„Azonnal riadót fogunk fújni” – Bécsben már készülnek a harcra, Magyarországra mutogatnak
Folytatódik a hadjárat az új kancellár ellen.
Mi el vagyunk foglalva saját változásainkkal, ezért hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint Vámosék dalában Antal gazda.
„Mi el vagyunk foglalva saját változásainkkal, ezért hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint Vámosék dalában Antal gazda. (Nem, ez most nem Rogán, akit egy francia lap »a magyar Richelieu« kitüntető címével ajándékozott meg, célozván az ő Lajosára is. Ami hitvány rágalom, hiszen Richelieu legalább megalapította a francia Akadémiát, míg Rogán és az ő Lajosa inkább az ellenkezőjén dolgoznának.). A dal Antal gazdája a »semmi baj se méggel« nyugtatja magát, hiszen csak a szomszéd ház, a szomszéd megye, a szomszéd ország ég.
Mi sem aggódunk, hiszen a magunk portája már réges-rég kigyulladt. Csak az osztrák Szabadságpárt korifeusaihoz képest nálunk nem rohangáltak olyan látványosan gyufával a benzineshordó körül, de szép lassan azért felemésztette a láng javaink és jogaink egy részét. Már megszoktuk, alkalmazkodtunk hozzá, visszahúzódtunk hátsó szobáinkba, – ennyit csak kibírunk a nemzet érdekében! –ahonnan szemlélve a tűz még a biztonság melegével is áltatott. Különben is, ahogy a Szabadságpárt elnökéről könyvet író elemző mondta: »Ha akár a fasizmus visszatérne Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az!« Akkor meg mit izgassuk magunkat?
Ezt is ajánljuk a témában
Folytatódik a hadjárat az új kancellár ellen.
Nekünk otthonosan ismerős az, amiért most (Ausztriában, Romániában, Németországban) félreverik a harangot. Egy brancs ez: »a nemzetek Európájáról« papolnak, valójában szétverve vagy gyengítve az Európai Uniót.”
Nyitókép: HELMUT FOHRINGER / APA / AFP / Austria OUT
***